Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életrajz

 Kezdetek:

Armando Christian Pérez - ismertebb nevén Pitbull - , amerikai rapper, 1981. január 14-én született Miamiban, Floridában.

Gyermekkora elég zűrös volt, szülei kubai bevándorlók voltak, hamar elváltak, aminek következtében a bíróság az édesanyja oldalán helyezte el, majd pár év múlva nevelőszülőkhöz került a Roswell családba, eztán újra visszakerült anyjához. 16 évesen a szerető édesanyja kidobta otthonról drogkereskedői munkája miatt.

Pár év múlva elvégezte tanulmányait, s kitűzött célját, a rappelést kezdte megvalósítani. Sok támogatója volt, köztük Irv Gotti, a híres producer is. Később találkozott Luther Campbellel, aki rap-előadóművész révén meghívta rádióműsorába, a 2 Live Crowba, ahol a rapperek csatájára került sor. Ez persze csak egy békés összecsapás volt, de ez indította el karrierjét. Ekkortájt vette fel a Pitbull művésznevet. Sokan nem értették, miért épp ezt a nevet vette fel, de azzal magyarázta, hogy ez a kutya túl hülye ahhoz, hogy veszítsen, és Dade megyében tiltják az efféle kutyafajta tartását, ezért ugyanolyan törvényen kívüli, mint ő.

Karrier:

Első dala megszületését Lil Jonnak köszönheti, akivel Miamiban, a szülővárosában futott össze. Első lemezen megjelent dala 2002-ben jelent meg. 2004-től szinte mindennapi vendég volt a miami rádiókban. Pitbull későbbi számai egy-két filmben hallhatók, pályafutása kezdetén az "Oye" című dala bekerült a 2 Fast 2 Forious című filmbe.

2004-ben Pitbull kiadta első debütáló albumát, a M.I.A.M.I.-t. A lemez közreműködői Lil Jon és a Diaz Brothers. A korong a Billboard listán a 32., míg a Hot Rap Trackson a 11. lett. Újabb remixalbumát 2005 novemberében adták ki, amin egy elég különleges zeneszám is található, az "Everybody Get Up", ami a hip-hop/R&B kategóriába sorolt duett, amit nem mással, mint a szintén Miami születésű Pretty Rockie-val vettek fel.

2006 januárjában megjelent egy újabb albuma, Terror Squad közreműködésével a Listeeen...The Album. 2006 novemberében, El Marrier címmel megjelent Pitbull második nagy-lemeze, aminekegyik dala ismét filmdalként szerepelt, a Scarface c. produkcióban. Ezt az albumot édesapja emlékének szentelte, aki, sajnálatos módon, az év májusában elhalálozott. Az album címadó dala, az El Marinel vezette a Billboard listáját.

2007 és 2008 között megjelent Pitbull 3. nagylemeze, Boatlift címmel. Pitbull a cédéismertetőbe megírta, hogy ez egy gangsta-rap, és eltér a többi album lényegétől, témájától. 2007-ben egy hatalmas botrányba keveredett, elkapták a rendőrök, és börtönbe zárták ittas vezetésért. A váltságdíj 1000 dollár volt, amit, miután kifizette, szabadon engedték.

A negyedik albuma Rebelution címmel került a boltokba. Ezt a lemezt az Ultra Records adta ki. Ugyanebben az évben megvette első lemezkiadóját, az Inc. Mr. 305-nek elnevezett stúdiót, ahol nagyon-nagy átéléssel dolgozik.

Az első fontosabb videoklip, amit világszerte játszottak a zene-csatornákon, az "I Know You Want Me", ahol főleg angolul, de spanyolul is hallhatjuk rappelni. Utána jött a "Hotel Room Service". A dalból két verziót készítettek, az egyiket a Pussycat Dolls frontemberével, Nicole Scherzingerrel énekelt fel. Ezelőtt a barbadosi szépséggel, Livvi Franccal énekelt közös számot. 2010-ben mutatták be új számát, ami a "Shout It Down" címet viseli, és Akonnal énekli közös erővel.

2010 végén piacra dobta az Armando nevű korongot, mely spanyol nyelven készült el, és olyan számok szerepelnek rajta, mint a Bon Bon vagy a Mujeres. Emellett egy újabb album beharangozójaként is kiadott egy single-t, ami a Hey Baby (Drop It a Floor) címet kapta, és T-Painnel közösen rögzítették.

2011 a duettek éve Pitbull számára: év elején sz Ördögi kör című szappanopera főszereplőjével, Jencarlos Canelával dolgozott együtt egy duett erejéig, amit egy újabb közreműködés követett, Jennifer Lopez oldalán. Az "On the Floor" szinte minden valamire listaélmezőnyébe került, és a tavasz egyik legnagyobb slágere lett. Ezzel a duettek sora még nem zárult le: márciusban debütált a "Give Me Everithing" (Ne-Yo, Afrojack), április végén a "Rabiosa" (Shakira) és júniusban pedig a "Rain Over Me" (Marc Anthony) és a "Come N Go" (Enrique Iglesias).

2011. június 17-én jelent meg a Planet Pit című, újabb szólólemez, melyeken már a fentebb említett "Give Me Everithing", "Hey Baby" (Drop It the Floor), "Come N Go" szerepel, illetve újabb duettek; közöttük Chris Brownnal, Kelly Rowlanddel, Akonnal és Jamie Fox-szal.

                                                      2011. október 16.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.